2011 őszén országszerte presbiteri tisztújítás volt gyülekezeteinkben. Enyingen november 6-án választottuk meg elöljáróinkat a következő hat esztendőre. A fogadalomtételre karácsony másnapján kerítettünk sort.
tovább
Vendégül láttuk a 64-es presbiteri kört
December 8-án mi lehettünk a vendéglátói egyházmegyénk 64-es presbiteri kiskörének. A körbe a főút mellett fekvő gyülekezetek presbiterei tartoznak, akik közül Mezőkomáromból, Lajoskomáromból és Dégről jöttek hozzánk a gyülekezeti önkormányzatok régi és új képviselői.
Az este Farkas Balázs lelkész áhítatával kezdődött, aki két kérdésben foglalta össze Jézus jól ismert példázatát a kovászról (Mt 13,33): készek vagyunk-e környezetünkbe Jézus adventi világosságát bevinni, illetve mik azok a szolgálati területeink, ahol ezt gyakorolhatjuk.
November 24. (csütörtök), 18 óra:
64-es presbiteri találkozó Lajoskomáromban
November 26. (szombat), 10 óra:
Hálaadó istentisztelet templomfelújításért és parókia építésért Balatonszabadiban
November 27. (vasárnap), 10.30:
Családi istentisztelet Advent I. vasárnapján
iskolánk dísztermében
December 3. (szombat), 15 óra:
Hálaadó istentisztelet a templom felújításáért
Sárkeresztesen
Két istentiszteletet ajánlunk szeretettel figyelmébe:
Október 31-én (hétfőn) 10.30-kor a kistemplomban tartunk reformáció napi istentiszteletet.
Délután 5 órára pedig Balatonendrédre hívtak minket a Dél-balatoni Református Régió közös, úrvacsorás ünnepi istentiszteletére. Indulás: 4 órakor a templom mellől.
Az istentisztelet utáni szeretetvendégségre is meghívást kaptunk.
"Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passzív) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: "Az igaz ember hitből él"
Luther a Róma 1,17 kapcsán
tovább
November 6-án, újbor ünnepén választjuk meg a következő hatéves ciklusra gyülekezetünk önkormányzati testületének tagjait.
A jelöltek névsorát itt találja.
A szavazást iskolánk dísztermében tartjuk.
Mozgó úrna igényt a vasárnapi istentisztelet után írásban, vagy az alábbi telefonszámokon lehet jelezni.
tovább
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepének előestéjén, szombaton, szeretettel várunk mindenkit 17 órakor kezdődő ünnepi ökumenikus istentiszteletünkre templomunkba.
Igét hirdet: Dózsa István, enyingi római katolikus esperes.
Az istentisztelet után az '56-os kopjafánál helyezzük el az emlékezés mécseseit.
"Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2 Korintus 3,17)
tovább
Gyülekezetünk tisztújítását november 6-án, az istentiszteletet követő egyházközségi választói közgyűlésen tartjuk. Minden választójogú gyülekezeti tagra számítunk.
tovább
Szeretettel várjuk november 1-én, kedden 16 órakor a temetőnkben, halottak napi megemlékezésünkön.
Jézus mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (János 11,25)

A 2011-es népszámlálás során (október 1-31. között) kétfajta kérdőívet kell kitöltenie mindenkinek. Az első, az úgynevezett lakáskérdőív, amely az adatszolgáltató lakókörnyezetét méri fel tulajdonosi, technikai és más szempontok alapján. A következő, a személyi kérdőív, ami értelemszerűen az adott háztartásban élők demográfiai adatait, iskolai végzettségét, foglalkozását, közlekedési szokásait stb. méri fel.